esküvő előtt...

...nem gondoltam, hogy ilyen gondjaim lesznek. És most itt nem a cateringes-, fotós-, dekor-, anyakönyvvezető vagy időjárás-parára gondolok. Az hagyján, azt megoldom. Ha néha nehéz is, ha néha kiver a víz, ha néha para is, ha néha elkeserítő, ha néha úgy érzem, sose áll majd össze-végül megoldom. Nem gáz. Nem ez a gáz. Más.
Az, hogy egyedül vagyok. Ezzel is, de mással is.
És itt most nem arra gondolok, hogy csalódást okoz az, hogy Rád nem számíthatok a szervezésben: ez így van rendjén, általában így van, ha mégis másképp, az csak jó, de különben ez az alap. A gyakorlatban ilyenkor a menyasszony "egyedül" van a gondokkal-bajokkal. A gyakorlatban. De nem érzelmileg.
Én nem hiszem, hogy csak ezzel foglalkoznék. Nem hiszem, hogy el lennék szállva. Nem hiszem, hogy értelmetlen, üres, felesleges, pitiáner dolgokon paráznék. DE: még ha így lenne is, az érzelmi támogatás épp azt jelenti, hogy azt érzem, nem vagyok pitiáner, nem vagyok egyedül, és még egy piti dolog miatt is járna az, hogy elmondhassam, hogy meghallgass, hogy megérts. Nem a konkrétumok szintjén-nem azt értsd meg, hogy MI a gond, hanem azt, hogy gond van. És talán az sem irrealitás, ha rosszul esik, ha szó szerint lecseszel azért, mert valami aggaszt az esküvővel kapcsolatban.
Nagyon bánt.
Több dolog bánt. Az, hogy megkérdezel valamit, majd mikor elkezdem magyarázni, lelősz azzal, hogy "nyugi". Az, hogy mesélem a napom, te közben a tévét nézed, és fel sem tűnik, hogy elhallgatok egy mondat közepén, majd megkérdezed, mi a baj. Az, hogy visszatérő módon olyan hangon és stílusban beszélsz velem, amiből minden tisztelet hiányzik. Az, hogy nem aggaszt, nem nyugtalanít, ha megbántasz, hogy keményen lepattintasz azzal, hogy játszmázom, hogy mindent magamra veszek, legvégül pedig azzal, hogy "ezt most fejezzük be".
És főleg az, hogy úgy viselkedsz velem, hogy nem lehetek őszinte, nem mutathatom ki, ha bánt valami, mert rám förmedsz, lekicsinyled, cinikus megjegyzéseket teszel és/vagy kinevetsz (mikor hogy) és kvázi fenyegetőzöl.
Úgy érzem, nem vagyok fontos. És ez már egy fokkal rosszabb annál, mint mikor "csak" nem éreztem, hogy fontos vagyok.
Mindezt pedig félek elmondani, mert a válaszod tudom, hogy az, hogy akkor gondoljuk át ezt az egészet.
Én nyílt lapokkal játszom, ami talán hiba, de én ezt tartom fontosnak egy kapcsolatban, és ezt is várnám. Rólam tudhatod, hogy jóban rosszban. Hogy én egy életre megbizonyosodtam arról, hogy nekem Te kellesz és ezt a tudtodra is adtam.
Bennem viszont annyi a hiba, a kritizálnivaló, hogy valóban, többször el kell gondolkoznod.


Szépen lassan pedig kirajzolódik ugyanaz a mintázat, mint anyámmal. Hogy tartanom kell magam, hogy nem mutathatom a legrosszabb arcomat, hogy nem engedhetem el magam, mert nem tudom, megtartasz-e. Minden értelemben.