Döntened kell, mi a fontosabb,
Megnyisd, vagy őrizd önmagad
Csak félig él, aki nem szabad,
A rabok szíve megszakad.

nna hát így vagyok most. nyíliknyílik és nehéz, meg sírós, de közben rendben van és kell ez most nekem. bármi lehet és ez nagyon bizonytalan meg néha félelmetes, de már rég volt olyan érzésem, mint mostanában, az a déjavű-szerű, amikor azt érzem, hogy ennek a pillanatnak így, ahogy van, meg kellett történnie, ide el kellett jutnom: amolyan visszaigazolás, vagy mint egy útjelző, hogy igen, jófele megyek. elámulok néha, hogy tényleg, ember tervez...sose hittem, hogy egyszer majd így leszek, ahogy most: egyedül, dilemmák közt, leválással(!) küszködve...és mégis. és benne vagyok. én nem akarom kikerülni már, hanem végigkúszokmászok rajta, mint egy szűk barlangjáraton, mert csak így jutok ki oda, ahova érdemes megérkezni. közben meg csendben remélem, hogy tényleg érdemes lesz.