Néha olyan ez, mint a vákum: mintha teljesen egyedül lennék a világban. Ha most történne velem valami, vajon ki venné észre? észrevenné-e egyáltalán valaki? és ha igen, ki? és mikor? és kit érdekel, mit vacsorázom? vagy hogy maradt-e tej holnap reggelire? kinek fontos, befizettem-e időben a csekkjeimet? vagy hogy milyen napom volt? hogy mivel kűzdöttem ma? hogy minek örültem ma? hogy mit láttam, amiről mi jutott eszembe, hogy min mosolyodtam el, min háborodtam fel, mi bosszantott fel, vagy mitől éreztem, hogy ez ma egy különleges nap? hogy mi vár rám holnap? hogy kialszom-e magam? nincs ilyen. senki. és jobb erre nem gondolni, mert olyan vigasztalan lesz a világ, ha csak egy picit is belegondolok. olyan ijesztő, és szomorú.
túl kicsi vagyok. és annyi minden marad bennem így: minden. Mint a kávé a kávészacskóban-benntartja a vákum.

nos hát voltam, leszek, de leginkább vagyok-és hogy ez minél igazibb/igazabb legyen, kell ez a blog. lehet, hogy sosa senki nem olvassa majd. még nem tudom, majd kiderül.